Történet
A Pneumobil versenyek története
Az első Rexroth Pneumobil Versenyre a Bosch Rexroth Pneumatika Kft. gyárépülete előtt, a magyarországi Rexroth vállalatok közös szervezésében került sor 2008 májusában. A verseny szülőatyjai a vállalatunknál dolgozó mérnökök, akik ezúton is szerették volna beavatni az ifjú – leendő – mérnököket a pneumatika rejtelmeibe, és megmutatni nekik az Egerben gyártott termékek alternatív alkalmazási lehetőségeit is.
2008-ban 18 csapat mérte össze tudását, közülük a Debreceni Egyetem mérnökpalántái vitték el az első díjat és az abszolút győztesnek járó serleget. Mellettük dobogós helyezést értek el még a Kecskeméti Főiskola, a Miskolci Egyetem, a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Szent István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem valamint a Budapesti Műszaki Főiskola mérnökpalántái is.
2009-ben a jelentkező csapatok száma megközelítőleg a kétszeresére nőtt, és már határainkon túlról is érkeztek vállalkozó szellemű hallgatók. A küzdelem helyszíne az Érsekkert lett, ahol a csapatok már nagyközönség előtt mérkőztek meg egymással három kategóriában: távolsági, gyorsasági és gyorsulási futamokban. A II. és immár nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyen ismét a debreceniek győztek, ezúttal Debreceni Széllovagok néven indult a Török Zoltán által vezetett csapat. A dobogósok tábora a SAPIENTIA - Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Széchenyi István Egyetem hallgatóival bővült.
Gyorsabban, messzebbre: röviden így foglalhatjuk össze legtalálóbban a 2010-es Pneumobil Verseny történéseit. A mérnökhallgatók nem pihentek a babérjaikon, sok munkával fejlesztették tovább a gépeiket, aminek logikus következményeként minden kategóriában megdőltek a tavalyi rekordok (Eredményekről részletesebben itt). A jelentkező csapatokból végül is 32 vállalta a kihívást a verseny napján, közülük a Debreceni Széllovagok csapata nyerte zsinórban harmadszorra az összesített kategóriát. A debreceniek mellett sikeresen szerepeltek a Miskolci Egyetem, a Kecskeméti Főiskola, a Szegedi Tudományegyetem, a Dunaújvárosi Főiskola, a Nyugat-magyarországi Egyetem és az erdélyi Sapientia Tudományegyetem hallgatói is.
English version
